Az ingatlan eladás veszélyei, amiket jobb elkerülni
Képzeljük el Marikát, aki elhatározta, hogy eladja szeretett lakását, mert a gyerekek kirepültek, és már túl nagynak érzi. Úgy gondolta, egyszerű lesz, készített néhány fotót a telefonjával, feltöltötte egy hirdetési oldalra, és beírt egy összeget, amit „érezni vélt” reális árnak. A telefon azonban alig csörgött, az érdeklődők inkább nézelődtek, mint vásároltak, végül hónapok elteltével tudta csak eladni a lakását, jelentősen alacsonyabb áron, mint ahogy tervezte. Az eredmény: több milliós veszteség.
Sajnos Marika története nem egyedi. Az ingatlan eladás veszélyei szinte mindenkit érintenek, aki egyedül próbálkozik. Mutatjuk, hol bukhatnak a legtöbbet az eladók, és hogyan kerülheti el Ön ezeket a hibákat.
Hibás árazás – a legdrágább tévedés
A Duna House 2023-as negyedéves barométere szerint az eladók többsége 5–10%-kal magasabb árat állapít meg, mint amit a piac valójában elbír. Ez azt eredményezi, hogy a lakások hosszabb ideig állnak a piacon, majd végül sokszor az eredetileg tervezett ár alatt kelnek el.
Egy 80 milliós lakásnál ez akár 8 millió forintos veszteséget is jelenthet.
Forrás: Duna House Barométer, 2023/Q3
Piacismeret hiánya
Az OTP Ingatlanpont 2023-as jelentése rámutatott, hogy a kereslet-kínálat gyorsan változik, míg például 2021-ben a panellakások ára meredeken emelkedett, 2023-ra megtorpant, miközben a felújított téglalakások iránt nőtt a kereslet.
Ha valaki nem követi naprakészen a trendeket, könnyen „rossz időben, rossz áron” hirdeti a lakását, ami hónapokig tartó várakozást és jelentős veszteségeket hozhat.
Forrás: OTP Lakóingatlan Értéktérkép, 2023
Az ingatlan felkészítésének hiánya
Az ingatlan.com felmérése szerint a jó állapotú, rendezett lakások átlagosan 30%-kal gyorsabban kelnek el, mint a felkészületlenül hirdetett társaik. Egy tisztasági festés, minimális bútorátrendezés vagy home staging akár több millió forintnyi különbséget is jelenthet az eladási árban.
Forrás: Ingatlan.com Lakáspiaci Riport, 2022
Gyenge minőségű fényképek
Egy 2021-es ingatlan.com kutatás kimutatta, hogy a professzionális fotóval hirdetett ingatlanok kétszer annyi érdeklődőt vonzanak, mint a gyenge, mobiltelefonnal készült képekkel hirdetettek. Ez azt jelenti, hogy ha rossz fotókkal indulunk, kevesebb látogató, kevesebb ajánlat és végül alacsonyabb ár lesz a végeredmény. A professzionális fényképekkel hirdetett ingatlanok átlagosan 5,3%-kal magasabb áron kelnek el a piacon.
Ezek alapján az egyik legjobb befektetés a professzionális fényképek rendelése, ehhez nem kell mélyen zsebbe nyúlni. Nálunk például egy lakás fotózása, 10-15 professzionális fényképpel már 30.000 Ft-tól elérhető, ami egy átlagos 60 MFt-os lakás esetén 3MFt-os nyereséget is hozhat!
Olvassa el erről írt cikkünket: Professzionális Fotók: Az eladók Titkos Fegyvere az ingatlanpiac versenyében
Forrás: Ingatlan.com kutatás, 2021
Rosszul megírt hirdetés
A Jófogás 2022-es adatai szerint a részletes, informatív hirdetések átlagosan 40%-kal több megtekintést kapnak, mint a rövid, sablonos leírások. Egy gyenge hirdetés tehát nemcsak időveszteséget okoz, de csökkenti a potenciális vevők számát is, ami végül alkupozícióban is hátrány az eladó részére.
Forrás: Jófogás Ingatlan trendriport, 2022
Jogi környezet ismeretének hiánya
Az ingatlan adásvételekor az egyik legnagyobb veszély a jogi buktatók figyelmen kívül hagyása.
- A Polgári Törvénykönyv (Ptk. 6:159. §) alapján használt ingatlan esetén az eladó szavatossággal tartozik a rejtett hibákért. Ez azt jelenti, hogy ha például a tető beázik, amit az eladó eltitkolt, a vevő akár utólag is kártérítést követelhet. Erről részletesen ebben a cikkben olvashat: Használt ingatlan eladás szavatosság
- Sokan a mai napig nem veszik komolyan a VBF (Villamos Biztonsági Felülvizsgálat) meglétét, amely utólag több milliós veszteséget okozhat az eladóknak
- A hiányosan kitöltött, rosszul szerkesztett szerződések miatt az adásvétel semmissé válhat, ami hónapokkal vagy évekkel tolhatja el az eladást, így jelentős veszteségeket vonhat maga után.
Egy rosszul előkészített ügylet nemcsak pénzbe, de hosszú pereskedésbe is kerülhet. A LakásMarket ingatlanirodánál minden eladó ügyfelünk ingatlanjogi tanácsadását ellátja az ügyvédünk az értékesítés során (a szerződés ügyvéd által történő véleményezése, kérdések megválaszolása). Magyarországon egyedülállóan, nálunk ez a szolgáltatásunk része!
Egyedül próbálkozni a piacon
Az amerikai National Association of Realtors (NAR) 2023-as felmérése szerint:
- Ügynökkel eladott ingatlanok medián ára: 405 000 USD
- Saját erőből eladott ingatlanok medián ára (FSBO): 310 000 USD
Ez 23%-os különbség.
A magyar piacon szakértők becslése szerint a különbség 10–15% vagyis egy 100 milliós lakás esetén 10–15 millió forint.
Ezt a cikket is érdemes elolvasnia: Ezért nem tudod eladni az ingatlanod
Forrás: NAR – 2023 Profile of Home Buyers and Sellers; hazai ingatlanközvetítői szakmai becslések
A biztonságos megoldás: LakásMarket ingatlaniroda
A történet végén Marika is belátta, sokkal jobban járt volna, ha ránk bízza a lakása értékesítését, hiszen egy olyan piacon próbált szerencsét, amit nem ismert és felkészületlensége sajnos milliókba került.
A LakásMarket ingatlaniroda minden terhet levesz az eladók válláról:
- pontos piaci ár meghatározás,
- professzionális fényképek és megjelenés,
- jogi háttértámogatás és teljes körű ügyintézés,
- személyre szabott stratégia a gyors és nyereséges eladásért.
Az ingatlan eladás során elkövetett hibák milliókba kerülhetnek, de Önnek nem kell belesétálnia ezekbe a csapdákba.
👉 Bízza ránk otthona értékesítését, és adja el gyorsabban, biztonságosabban, magasabb áron ingatlanát!
Mi a Lakás Market-nél ingyenes tanácsadással segítjük a hozzánk fordulókat legyen szó ingatlan adásvételről, bérbeadásról vagy befektetésről.
Természetesen nem csak a fent leírtakban tudunk segíteni, hanem szinte minden hozzánk fordulónak meg tudjuk oldani ingatlannal kapcsolatos problémáit, keressetek bátran!
