Az élet minden területén megvannak a klasszikus buktatók. Ezek az adott terület szakemberei számára egyértelműek és szinte minden laikus számára “láthatatlanok”. Ha az ingatlanokkal kapcsolatban egy ilyet kellene kiemelnem, akkor az az ingatlanvásárlást megelőző állapotfelmérés hiánya lenne. 

Nézzük miért is fontosabb ez, mint sokan gondolják.

Hogyan vesznek ingatlant az emberek?

Egy átlagos ember életében 1-2 alkalommal vásárol ingatlant. Ezzel nincs is baj, azonban emiatt az ingatlanvásárlás egyértelműen érzelmi döntés és mint minden ilyen, könnyen tévútra vezeti a gyanútlan vásárlót és ez az, ami milliókba, olykor 10 milliókba kerül.

Miért veszélyes ez?

Kis túlzással az emberek több időt töltenek el azzal, hogy milyen TV-t vegyenek, mint azzal, hogy milyen ingatlanra adnak ki 50-100 millió forintot és adott esetben adósodnak el 20-30 évre. 

Akinek van ingatlana az tudja, hogy egy-egy hiba kijavítása könnyen milliós vagy 10 milliós nagyságrendű lehet.

Hogyan kerülhető el?

Egyszerűen, az adott ingatlant, legyen szó telekről, házról vagy lakásról, fel kell méretni egy szakértővel még a vásárlást megelőzően.

Az ingatlantranzakciók kifejezetten komplikáltak. Nem mindegy, hogy egy építési telek valóban beépíthető-e, ha igen milyen mértékben. Hol helyezkedhet el és milyen épület rajta, stb. Könnyen elszállhat az álomházunk, ha nem vagyunk tisztában az adott telket érintő minden szabállyal, és ezekből tényleg sok van, amik legalább folyamatosan változnak.

Mire jó ez?

Egy szakértői véleménnyel minimálisra csökkenthető a rizikó a vásárlás során, legyen szó jogi vagy technikai kérdésekről. 

Megkímélheti magát a vásárló egy jövőbeni hosszas és költséges peres eljárástól

Elkerülhetőek a költséges meglepetések, amik sokszor csak a beköltözést követően kerülnek felszínre.

Segít megőrizni a családi békét és a nyugalmat, ami talán a legfontosabb.

Mindezen túl minden vásárló jól akar járni. Ezt az érzést a legtöbben az ár alku mértékéhez kötik. Hidd el nekem, egy részletes szakvéleménynél nincs értékesebb egy ajánlattétel során. Már itt milliókat vagy akár 10 milliókat érhet adott ingatlanról készített beszámoló. 

Mennyibe kerül?

Egy szakvélemény elkészítése ötvenezer forintnál indul, ami legyünk őszínték elenyésző összeg egy ingatlan értékéhez képest és egészen kicsi ár a nyugalmunkért cserébe.

Ha ilyen egyszerű, akkor miért nem így csinálja mindenki?

Ennek több oka is van. Az egyik sajnos az emberi lustaság. A legtöbben egyszerűen nem akarnak még ezzel is foglalkozni. 

A másik a “jól akarok járni” gondolkodás. Sokan azt hiszik, hogy lemaradnak a nagy lehetőségről, ha még ezzel is “húzzák” az időt. 

Olyanok is vannak, akik „mindent is jobban tudnak” és kellemetlenül érzik magukat, ha külső szakértő segítségét kell kérni.

Sokan egyszerűen csak nem gondolnak rá, hogy szükséges lenne bevonni egy szakértőt, hiszen 20-30 évente vesznek csak ingatlant.

Összegezve, ne vegyél ingatlant előzetes felmérés nélkül. Akik ingatlanok adásvételével foglalkoznak azért tudnak jó üzleteket kötni, mert mindig felmérik az adott ingatlant és így tudatos döntést hoznak, minimálisra csökkentett rizikóval. Ha jól akarsz járni lesd el a profik módszerért!

Mi a Lakás Market-nél ingyenes tanácsadással segítjük a hozzánk fordulókat legyen szó ingatlan adásvételről, bérbeadásról vagy befektetésről.

Természetesen nem csak a fent leírtakban tudunk segíteni, hanem szinte minden hozzánk fordulónak meg tudjuk oldani ingatlannal kapcsolatos problémáit, keressetek bátran!

Translate »